Két csigabiga aludt a mocsár széliben a lapulevél alatt. Nagyon szeretném megmondani, hogy melyiket minek hívták, de bíz én nem tudom magam se, mert sose voltam velük barátságban. Hanem a bíbictől azt hallottam, hogy az egyiknek Csiga volt a neve, a másiknak meg Biga. Ezt a bíbic legjobban tudhatja, mert ő böjti napon csigabiga-rántottat eszik. Már olyanformán, hogy kirántja a csigabigát a házából.

Azt is nagyon szeretném elmesélni, hogy a Csiga szarva nagyobb-e, mint a Bigáé, vagy a Bigáé kisebb-e, mint a Csigáé, de ezzel már igazán nem szolgálhatok. Úgy behúzódtak a házukba, hogy még a szarvuk hegye se látszik ki. De még a házajtót is behúzták maguk után, hogy hűvösebb legyen odabent, s ez a legokosabb, amit ilyen nagy melegben tehetnek, így legalább azt se hallják, hogy a szúnyog-prímás a hegedűjét hangolja a nádlevélen:

Zini, zini, zene, zene,
csak legszebb a szúnyogzene!

Bezzeg meghallják, mikor a nádiveréb elcserregi magát a fejük fölött:

- Csiri, csere, Gyuri gyere! Merre gyere? Erre gyere!

Biga hirtelen fölébred, kipattantja az ajtót, s megkocogtatja a szarvacskájával a Csiga pajtás ajtaját.

- Kelj föl, te álomszuszék, mert a hasadra süt a nap!

Én ugyan nemigen értek a csigabigák nyelvén, de bizonyosan ez lehetett az értelme a kopogtatásnak, mert Csiga pajtás egyszerre odább gungorodott házastul, így már nem a hasára süt a nap, hanem a hátára.

„Hadd aludjon szegényke!” - gondolta Biga, és nem keltegette tovább. Majd fölébred, ha egyéb dolga nem lesz. Jobb nem bántani, mert olyan természete van a csigának, hogy durcás és kötözködő, ha nem alussza ki magát. Inkább sétált egyet a sáslevelek árnyékában, mert nem árt egy kis séta a csigabigának se.

Mire Biga visszaérkezett, Csiga is kinyitotta akkorra a szemét. (Könnyű neki, mert a szarva hegyin hordja.) Javában tornázott egy nagy tormalevélen, de bizony nehezen ment neki a nyújtózás. Hiába, minden jóravaló csigabigának edzenie kell magát. Másképp nem tudna olyan hosszú sétákat tenni, mint ehol a Biga is.

- Éppen egy arasztot sétáltam - dicsekedett vele Csigának.

- Hiszi a pici - hitetlenkedik Csiga, s úgy bukik le a tormalevélről, hogy szinte nyekken. Sebaj, nem töri csontját, mert puha fűre esik. Különben se olyan helyen tartják a csigabigák az orrukat, hogy mindjárt eleredjen a vére.

- Nem nekem való mesterség ez - mondja Csiga -, nem volt nekem kötéltáncos semmi nemzetségem. Tudok én ennél jobbat is, fussunk versenyt!

Biga három bukfencet vetett örömében.

- Látod, ez már beszéd. Nemhiába talpában az esze a csigabigának. No, hát rajta!

- Ohó, pajtikám, csak ne olyan szelesen! Hol lesz a versenypálya?

- Ehol van egy fűzfalevél, fussunk rajta, mint a szél. Aki előbb a hegyihez érkezik, megeheti a versenypályát.

- Itt a kezem, nem disznóláb! - rikkantotta el magát Csiga, s csak akkor jutott eszibe, hogy a csigabigák nem tartanak maguknak kezet, hogy ne kelljen kesztyűre költeni. Ahelyett rázták egymásnak a szarvát, hogy csak úgy recsegett bele a házuk teteje.

- In-dulj! - kiáltotta Biga, s úgy nekilódult, hogy meg se állt, csak egy körömfeketényire. Onnan nem állhatta meg, hogy vissza ne nézzen. Hát Csiga még akkor is ott toporzékolt álltó helyében.

- Ez nem igazság! Ezt nem tűröm! Induljunk egyszerre!

Biga bosszúsan visszamászott, s most Csiga vette át a vezetést, hármat billentvén a szarvacskájával.

- Egy, kettő, há-rom!

Most meg Biga késett meg egy hajszálnyival, s csapta össze haragosan a szarvait.

- Tudod mit, testvér? Keressünk versenybírót!

Nem kellett keresni se. A tudós levelibéka megszólalt a fejük fölött, egy leveles vesszőn:

- Nemhiába jártam én annyi iskolát, leszek én bíró. Tanult mesterségem nékem az. Csak éppen fölteszem a pápaszememet.

Bíró uram föltette a pápaszemét, a csigabigák szépen egymás mellé álltak. Bíró uram összeütötte a két tenyerét: krek-re, krek-re, krek-re, csigabigák gyepre - s a kis csigabigák úgy megindultak, mintha a világból ki akarnának szaladni.

Tán ki is szaladtak volna, ha a versenybíró egyszerre el nem jajdítja magát:

- Jaj!

Hátranéz Csiga, megfordul Biga: volt versenybíró, nincs versenybíró. Úgy lenyelte azt egy éhes gólya pápaszemestül, mintha nem is ő járt volna annyi iskolát.

- Jaj! - rezzent össze a Biga, s olyan gyorsan magára kapta a házát, hogy még csak jó éjszakát se kívánt Csigának.

- Jaj! - verődtek össze Csigának a szarvacskái ijedtében, s úgy magára csapta az ajtót, hogy tán ki se nyitja jövő ilyenkorig.

Ha éhes gólya a versenybírót le nem nyelte volna, az én mesém is tovább tartott volna.