Micókának a Boriska kendermagos cicáját hívják. Olyan szép kendermagos cica nincs több a világon, se olyan lusta. Egész délután úgy tüzelt a nap, hogy még tán a tücsöknek is melege volt, pedig az már csak vékonypénzű legény. Ember, állat hűvösre húzódott a forróság elől, de Micóka oda se nézett neki. Ebéd után felballagott a háztetőre, ott elvetette magát nagy kényelmesen, s egész estig szundikált a napon. Alkonyat felé nagyot huzakodott, ugrott egyet, s egyszerre bent termett a konyhában.

- Boriska, nagyon nagy játszhatnékom van, gyere ki az udvarra - dörgölődzött hízelkedve kis gazdasszonyához.

- Jaj, Micóka, most már nincs időm a játékra! Anyukának kell segítenem a vacsorafőzésben. Eredj magad játszogatni.

Micóka egy kicsit elbúsulta magát, de hogy széttekintett a konyhában, egyszerre megvidámo­dott. Meglátta az asztalon a tejfölös köcsögöt, s ki akarta próbálni, hogy belefér-e a feje. Boris­ka azonban megneszelte a szándékát, s jót koppintott az orrára a főzőkanállal.

- Hohó, pajtikám, hagyj békét a tejfölös köcsögnek! Az udvaron keress magadnak játékos cimborát.

Micóka kisuhant az udvarra, és pajtást keresett volna, de nem talált. Játszogatott aztán egyes-egymagában. Lehemperedett a fűre, csavargatta a farkát jobbra-balra, nagyon szerette volna megfogni a hegyét, de sehogy se bírta. Fölszaladt sebesen a kútgémre, s nagyon óvatosan lejött az ostorfán, de megcsúszott az ügyetlen. Majd beleesett a kútba.

El is szaladt onnan olyan ijedten, hogy tán sohase megy többet arra. Leült az eperfa tövébe, s onnan leskelődött szerteszét. Lengedezni kezdett a szellő, ringatta a leveleket, s a levelek árnyéka mozogni kezdett a földön. Micóka odaugrott, mint a villám, kieresztette éles körmeit, és nagyot csapott velük. Persze az árnyékot nem bírta megfogni.

Elszégyellte magát, és búsan ballagott a kerítés felé. Ahogy ballag, egyszer csak látja ám, hogy valami gömbölyű mozog a fal tövében. Odaugrik, hát egy nagy labda gurulgat ott szép csendesen. Úgy megörült Micóka, hogy minden bánatát elfelejtette. Lesz-e nagy játék? De lesz ám olyan, hogy Boriska még álmában se lát olyant. Fölállt a két hátulsó lábára, a két elsővel pedig megkapta a guruló labdát. De el is jajdította magát olyan keservesen, hogy olyat igazán még álmában se hallott Boriska.

- Mia-u-u, ez a labda jár!

Csakugyan mind tele lett a talpacskája tüskével, alig győzte kirázni őket. A labda pedig megállt, mintha odaragadt volna a földhöz. Micóka gondolkozóba esett, hátha nem is jól kezdte ő a játékot. Most már a vállával taszított egyet a gombolyagon. De csak azt nyerte vele, hogy a válla is mind összeszurkálódott, mintha csak egy gombostűpárnába heveredett volna bele.

Nem is mert tovább labdázni. Leült a ribizkebokor tövébe, s hol a talpát, hol a vállát nyalogatva onnan leste a labdát. Hát egyszer csak megint elkezd ám gurulni a labda az út mentén, de olyan sebesen, hogy Micóka alig bírta szemmel tartani. Fölkerekedett, és utána lopódzott nagy óvatosan. Fúrta a kíváncsiság, miféle szerzet lehet ez a furcsa labda.

Ha már játszani nem hagy magával, legalább megszagolja, gondolta Micóka. S rózsás kis orrát hirtelen hozzáütötte a labdához, de el is kapta még hirtelenebbül. Mintha csak égő parázsba ütötte volna!

Olyan nyávogást még nem hallott a világ, aminőt Micóka véghezvitt. Fölijedt az egész ház, a kakas elkukorította magát, a verebek csiripeltek a tető aljában, a Bodri ugatott, még az öreg eperfa is megrázkódott. Boriska ijedten szaladt ki a konyhából, gyertyával a kezében.

- Mi lelt, cicuskám, ki bántott, Micókám?

Micóka nem tudott szólni, csak vérző orrocskáját nyomogatta a földhöz. Mellette pedig ott gömbölyödött a labda, amelynek, uramfia, négy lábacskája is volt meg takaros kis orrocskája, a fölött meg barátságosan ragyogó két fekete szemecskéje.

Boriska olyan jóízűt nevetett, hogy majd elejtette a gyertyát.

- Ó, te ostoba Micóka, bizonyosan a sündisznóval akartál labdázni, az szúrta meg az orrocskádat, te kis ügyetlen!

Most már az egész ház kacagott, a kakas, a veréb, a Bodri, még az öreg eperfa is megrázkó­dott jókedvében. Még a sündisznócskának is olyan nevetőformán mozgott az arcocskája. Micóka pedig szégyenében beugrott a szalmás istállóba, s elő nem jött még a rántott csirkére se, amivel Boriska vacsorázni csalogatta. Jaj lesz az éjszaka az egereknek a szalmás istállóban!