A PÁRTFOGÓK

Nagyon megharagudtam a nyáron arra a vadalmafára, amelyik az ablakom alatt ágaskodik. Nagy bolond ágával mind elfogta előlem a reggeli napot, a délit meg mind beeregette.

- No, öreg vadalmafa - ütöttem rá bosszúsan a derekára -, még egy nap az életed. Nekem útban vagy, haszna senkinek sincs belőled, holnap reggel fejszét fogok a tövedre.

Az öreg fa megrázkódott, levelei lassú reszketéssel zúgtak-zörögtek a fülembe.

- Nono, én is ott leszek akkor - mondta az öreg fa öreges nyugalommal. - Majd beszélünk még efelől egymással. Elküldöm hozzád a pártfogóimat.

Nem mondom, hogy szorul szóra ezt mondta az öreg fa, de az értelme ez lehetett, mert egy óra múlva már csakugyan előbújt a tövéből az első pártfogó.

- Mit a-karsz, mit a-karsz, mit a-karsz? - vartyogta mérgesen. Biz ez csak egy istenadta béka volt, a békáknak is csak a szegényebbjéből való. Folt hátán folt a szürke gúnyája, ijedt a szeme pislogása.

- Nini, hát te itt zsellérkedel? - léptem közelebb a szegény papucsoshoz. De annyi pirinyó békácska rezzent arra föl a fűből, hogy szinte elsikoltottam magam. Hanyatt-homlok ugráltak be a fa tövén levő lyukakba.

Megesett a szívem a papucsos famílián, s föltettem magamban, hogy csak a derekán vágom el a fát. A tövének megkegyelmezek, hadd nevelje föl az öreg a kis békáit békességben.

Az ám, csakhogy délután a másik pártfogó is bemutatkozott. Egyszer csak látom, hogy az íróasztalo­mon a tollszár fölemelkedik, és úgy mozog, mintha valami láthatatlan kéz integetne vele:

- Gyere csak, gyere csak!

Csodálkozva futok oda: hát egy finom ezüstfonál van ráhurkolva a tollszár végére. Mindjárt ráismertem, hogy ezt a pókocska remekelte. No most már nézzük meg, hová visz.

A nyitott ablakon át a vadalmafához vezetett ki. Ott volt a takácsműhely, ahol a fa dereka háromfelé ágazott. Csakhogy nem legyecskék voltak a hálóban: egy kis zacskó fityegett benne, tele aranykölessel. A zacskó akkora volt, mint egy borsószem, a kölesszemek aprók, mint a mákszem.

- Nini - mondom -, nyilván rossz idő jár a takácsiparra. A mester mezei munkára adta magát. Nézzük, no, milyen volt a termés.

Ahogy megérintettem a zacskóját, odaugrik ám haragosan a pókocska, s nagy motollával eltakarja testével a zacskót. „Megeszlek, ha hozzányúlsz!” - bizonyosan azt akarta mondani a kaszáló lábaival.

Én meg egyszerre rájöttem, hogy nem köles van abban a zacskóban, hanem póktojás. Itt akarja őket kikölteni a pókocska. Jó hely ez erre nagyon. A fa oldalán a sűrű mohában csak úgy hemzseg a milliom apró bogárka. Valóságos vadon erdő ez, lehet benne vadászni.

No, mondom, megkegyelmezek a fa derekának is. Nem teszem földönfutóvá a takácsokat. Én úgyis csak a koronára haragszom.

A fa megrázta koronáját, s a levelek olyan vidáman verődtek össze, mintha csak kacagnának.

Napáldozatkor azt is megtudtam, mit kacagtak. A fa sűrű hegyében rigófészek volt; akkor szálltak haza. Aranyos dolmányuk átcsillogott a zöld lombokon, ahogy a fahegyben ugráltak. A kicsinyeiket tanították fuvolázni.

Gonosz ember, aki a madarat bántani tudja. Jaj, dehogy tenném szerencsétlenné ezt a boldog muzsikás családot! Megfenyegettem a botommal a fát:

- Megmenekültél, öreg fa. Nem bántom a koronádat se. Aki annyi teremtésnek tanyát ad, azt én el nem pusztíthatom. Hanem azt az egy ágadat levágom, amelyik az ablak előtt hajlong.

Reggel aztán még egyszer szemügyre vettem a fát, és odakiáltottam Pankának:

- Hozd ki, lelkecském, a kis fűrészt!

- Hát nem a fejszét, apu? - szaladt Panka a fűrésszel.

- Nem, szívecském, csak egy ágat vágok le a fáról.

Már rá is fogtam a fűrészt az ágra, mikor Panka megszólalt:

- Ugye, apu, ha kivágod a fát, nem volna helyette másik, mert a fának nincs gyereke?

- Nincsen, lelkem, csak termése. Ha azt elültetik, abból lesz a kis fa.

A halálra szánt ágat megrázta a szél a fejem fölött. A sárguló almácskák halkan ütődtek össze a panaszosan csikorgó ágon.

- Nézd, nézd - tekintettem körül a fán -, ezen az egyetlen ágon van termés, a többin egy szem se.

S azzal elhajítottam a fűrészt, és az ölembe kaptam Pankát.

Csak hadd nevelje meg a termését az a szegény öreg fa!