Borzontorz pénze

Borzontorz amióta saját pénzén vásárolt egy mikroszkópot, rájött, hogy a pénz fontos dolog. Amíg el nem költjük, szinte bármi lehet belőle, így sokkal jobb pénzt gyűjteni, mint bármi mást; ha pénzt gyűjtünk: mindent gyűjtünk - legalábbis így gondolta Borzontorz. Ezért aztán nem hagyta abba a pénz felhalmozását a mikroszkóp megvásárlása után sem. „Folytatom az üvegvisszaváltást - okoskodott -, pár hét és veszek egy autót; még egy kis üveg és veszek egy kertesházat, aztán egy űrhajót.... mire nagy leszek, enyém lesz az egész világ!”

Borzontorz a vagyon jelentőségét a mesékben is visszaigazolni látta. Mesebeli aranyakért, kincsesládákért, a kiskakas gyémánt félkrajcárjáért folyt a küzdelem, és ezeket minduntalan csak és kizárólag az arra érdemes daliás királyfiak és jóságos, szépséges királylányok érdemelték ki, sőt ráadásnak általában az öreg király fele királyságát is rendre megkapták. A mesebeli kincsek tömkelegét még csak véletlenül sem kaparinthatta meg a kegyetlen vasorrú bába, a korhely naplopó, a gonosz mostoha, a zsugori sógor, az irigy pulyka, a kertek alatt ólálkodó farkas, de még a kortyondi salabakter sem. A rosszcsontok kompániája mindig pórul járt, „biztos így van ez nemcsak a mesékben, de a valóságban is - gondolta Borzontorz - máskülönben miért szólna erről minden mese?”.

Borzontorz már azt is tudta, hogy a különböző pénzeknek különböző az értéke. A maga részéről megelégedett volna egy olyan „félpénzzel”, amivel olyan bátran és vidáman mehetett volna a vásárba, mint a gyermekdal főhőse: bármit vesz is, a végén mindig megmarad a félpénze. „Ennél már csak az lehet jobb, ha valakinek egész pénze van” - ábrándozott Borzon­torz (titkon persze arról, hogy az a „valaki” ő maga lesz).

Borzontorz azonban nemcsak ábrándozott a pénzről, hanem büszkén birtokolta is azt. Vagyonkája egyre gyarapodott. Nemcsak az üvegvisszaváltás, illetve a névnap tartás okán, hanem ravaszsága folytán azáltal is, hogy megkérte Apát, ugyan váltsa már fel nagyobb értékű pénzérméit kisebb értékű, de nagyobb mennyiségű érmékre. Ilyen módszerrel másodpercek alatt nagy halom filléres lett a forintosokból. A csörgő, sok apró érme között sokkal nagyobb élvezet volt turkálni; azokat lehetett látványosan csörgetni a zsebben, vagy miniatűr eső módján szórni az ágyra. Nem szerette pénzét olyan perselyben tartani, amelyből nem vehette ki vagyonát tetszése szerint. Szilárd meggyőződése volt, hogy a páncélszekrény csak az olyan szemlátomást pénzsóvár, csúnya bácsinak való, akiről már egy helyen látott egy rajzot: egy pénzeszsákon ült, nagyon kövér volt, cilindert viselt és szivarozott. Szóval Borzontorz szerette ugyan a pénzt, de nem volt „kutyák kuttya” kapzsi ember: Ha ő és Gyöngy nővére nagyon megéheztek egy zacskó mogyoróra, azért mindig kinyílt az a pénztárca. (Ilyen mogyorózások, fagyizások alkalmával jött rá, hogy a pénz valószínűleg azért olyan kerek, hogy minél könnyebben gurulhasson.)

A pénzek között akadtak kedvencek is. Ilyen volt az a különleges formájú darab, melyen postakürt, telefon és egy madárszárny díszelgett, s amit tantusznak hívtak. Régente azzal lehetett telefonálni. Akkor viszont, amikor Borzontorz vagyonát gyarapította, már nem ért egy lyukas kétfillérest sem. Ez azért érdekes, mert Borzontorz másik nagy kedvence éppen egy lyukas kétfilléres volt, közepén egy szép kerek lyukkal, amit babérkoszorú mintázat ékesített. Logikusan következik tehát, hogy ez a lyukas kétfilléres viszont nem ért egy tantuszt sem. Ámbátor a kettő együttesen felbecsülhetetlen értéket jelentett Borozontorz számára.

Történetünk forró nyári napján úgy gondolta, hogy elegendő vagyona van már ahhoz, hogy elmenjen vele szerencsét próbálni. Több maréknyi aprópénze gyűlt össze, egy egészen impo­záns kupacot lehetett rakni belőle. Miután nem tudott még számolni (úgy Isten igazából), így Apától kérdezte meg, hogy mennyi is egészen pontosan az a „rengeteg” pénz.

- Hát, kisfiam, a rengeteg pénz az az egymillió forint.

- És ami annál is több?

- Az a több millió forint.

- És ami annál is több?

- Az a milliárd forint.

- És annál nincs több?

- De, biztosan van, csak annak most nem jut eszembe a neve... De az már olyan sok pénz, hogy annyit nem is lehet látni egyszerre.

„Jól van - gondolta Borzontorz - ez az én nagy kupac pénzem olyan sok, hogy ennyit én még nem láttam egyszerre, úgyhogy ez biztosan már van annyi, mint az a milliárdnál is több, elképzelhetetlenül rengeteg pénz.” Bár Apa nem tudta megnevezni ezt a mennyiséget pontosan, Borzontorz azért szerette volna, ha van neki neve, úgyhogy - csak úgy, magától - elnevezte a „milliárdnál is több, elképzelhetetlenül rengeteg pénzt” zsilliárdnak.

Szóval Borzontorz útra kelt zsebében csörgetve egy zsilliárd forintot és még ráadásnak a tantuszt egy lyukas kétfilléressel. Nagyon jó érzés volt így, pénzzel degeszre tömött zsebekkel, azaz gazdagon lófrálni. A nehéz zsebek minden lépésnél megcsörrentek. „Aha - gondolta Borzontorz - értem már, mit jelent az, hogy a pénz beszél, nem pedig a kutya, aki ugat!” Addig a napig még csak azt hallotta, ahogy városszerte az ebek ugatnak, csaholnak, vonítanak, vakkantanak, nyüszítenek, vinnyognak, de a pénz szavát még nem hallotta. A pénz igen furcsán beszélt (nem volt abban a beszédben annyi érzés, mint a kutyák beszédében), csörögve, zörögve mondta a magáét. Még saját magáról is úgy beszélt, mint valami idegenről, és bármiről is kérdezték, mindig ezzel kezdte:

- A Pénz majd mindent elintéz!

- Jaj, de jó! - felelte Borzontorz lófrálás közben. - Most például szeretnék venni egy kis nyári záport, olyat, ami után olyan vidáman kuruttyolnak a brekkencsek és a levegő olyan harapni­valóan finom lesz.

- A Pénz majd mindent elintéz! Menj be egy utazási irodába és megválthatod a jegyet akár egy olyan országba is, ahol egész évben esik az eső és annyi brekkencs van, hogy azt te el sem tudod képzelni.

- Hohóóó! - kiáltott fel Borzontorz. - Nem erről volt szó! Én itt szeretnék egy kis zuhét; én az itteni, kedvenc békáimat szeretném hallani...

- A pénz majd mindent elintéz! Menj el egy másik országba, élj ott, s akkor majd ott akarsz zuhét, meg az ottani békákat fogod szeretni.

Borzontorz nem szólt semmit, de tudta, hogy neki soha nem lesz másik szülőhazája, semennyi pénzért se. Úgy sehol nem énekelnek a békák a játszótér melletti Békás-tóban zuhé után, mint Borzontorzék háza mellett.... A tikkasztó melegben letelepedett kedvenc öreg tölgyének tövébe, melynek ágán szarvasbogarak bóklásztak, kérge alatt hőscincérek hűsöltek, a tövében erdei vöröshangyák szorgoskodtak. Másra terelte a szót.

- És mondd csak, Pénz, azt hol kell megvenni, hogy se Anya, se Apa, se Nagymama, se Nagyapa, se Gyöngy és egyáltalán senki más soha meg ne betegedjen?

- A Pénz majd mindent elintéz! Pofon egyszerű a dolog. Ha beteg leszel, elmégy a kórházba, ha ott nem tudnak neked segíteni, akkor odaadod a pénzed és felraknak egy helikopterre és addig le sem szállnak veled, míg nem találnak egy olyan helyet, ahol tudnak rajtad segíteni.

- Hohóóó! - fortyant fel Borzontorz. - Egyáltalán nem erről volt szó! Én azt szeretném megvenni, hogy soha senki ne legyen beteg. Mellesleg szólva az egyébként sem szép dolog, hogy a betegek közül az hamarabb gyógyulhat meg, akinek pénze van.... Legalább azt áruld el, hogy hol lehet megvenni a fiatalságot! Nagyiék annyit emlegetik ezt a dolgot. Hadd örüljenek! Meg aztán lehet egyszer nekem is jól jön majd, ha tudom.

- A Pénz majd mindent elintéz! Mi sem egyszerűbb ennél, mondhatni: bagatell dolog! - állította fennhéjázva a Pénz. - Pénzért kapsz parókát, ha megkopaszodnál; az orvosok kisimítják a ráncokat a szemed sarkában, meg a homlokodon; ha a hajad megőszül, pénzért befestheted szőkére, barnára, vörösre, sőt, ha nagyon akarod, akkor akár hupikékre is!

- Hohóóó! - mérgeskedett Borzontorz. - Már megint valami egészen másról beszélsz! Én nem azt szeretném tudni, hogy hol kapható a fiatal kinézet; én fiatalságot szeretnék vásárolni azoknak, akiknek már elfogyott!

A Pénz számára nem volt különbség a fiatalos külső és a fiatalság között, ezért nem is éretette, mit kér tőle Borzontorz.

„Sebaj - morfondírozott magában - talán valami másra jó lesz az egy zsilliárd forintom!” - és feltápászkodott az öreg tölgy árnyas tövéből. Szomorúbban bandukolt tovább, mint ahogy eredetileg útra kelt, pénzzel teli zsebei sem csörögtek már olyan vidáman, biztatóan. Nem lógatta azonban sokáig az orrát, hiszen bandukoltában veszekedő ismerősökbe botlott.

- Engedd el a hajam! - sipítozott az egyik kisfiú.

- Add vissza a medzsboxom! - követelte a másik, aki a sipítozós haját markolta.

- Ha visszaadod a medzsboxot: elengedem a hajadat!

- Ha elengeded a hajamat, majd akkor adom vissza a medzsboxodat!

„Hűha, ez aztán a nehéz helyzet!” - állapította meg nagyon helyesen Borzontorz.

- A Pénz majd mindent elintéz! - szólalt meg zsebében az egy zsilliárd forint.

- Ez bizony most nagyon jól jön - ujjongott Borzontorz és már fogta is le a civódókat. - Hagyjátok abba! Majd én veszek nektek barátságot és szeretetet.

- Jó hülyének lenni? - kérdezte Borzontorztól az a fiú, aki a másik haját fogta marokra és nagy meglepetésében engedett is a szorításon. A másik fiú sem a medzsboxszal volt már elfoglalva, döbbenten meresztette a szemét Borzontorzra. Szóval a küzdelem egyszerre abbamaradt, ki-ki visszakapta a magáét (ki medzsboxot, ki hajat) és eloldalogtak, úgy négy-öt lépésenként sandán visszanéztek Borzontorzra, aki nyomban kérdőre vonta a zsebében lapuló Pénzt:

- Tehát, hol vehetek barátságot és szeretetet?

- A játékboltban - felelte ez. - A lényeg, hogy hajszál pontosan ugyanolyan típusú, színű, méretű játékautója legyen mindkettőnek.

- Hohóóó! - csattant fel ismét csalódottan Borzontorz. - hát miről beszélsz már megint!? Lehet, hogy ha ugyanolyan autójuk lenne, nem veszekednének, de a kisautó akkor sem egyenlő a barátsággal és a szeretettel!

Borzontorz már éppen kezdett nagyon, de nagyon gondolkodóba esni, hogy vajon mire is használhatná igazi haszonnal pénzét, amikor olyasvalami történt, ami lehetetlenné tette, hogy tovább gondolkodjék tiszta fejjel: előbukkant egy lány. De nem ám egy akármilyen lány, hanem egy olyan, akinek láttán Borzontorz szíve egyszerre a torkában kezdett kalapálni; valami érthetetlen okból a legnagyobb melegben is furcsa „fázós” bizsergés szaladgált a gerince környékén és a gyomrában; és ha akarta, ha nem, le nem vehette szemét a szép szőke tincsekről, égszínkék szemekről. Borzontorz már ezerszer eltervezte, hogy megszólítja ezt a lányt, de még eddig mindig inába szállt a bátorsága. Ezúttal is szótlanul ballagott el mellette. „Talán ha az ő szívébe is ugyanez a különös érzés költözne, mint az enyémbe” - gondolta Borzontorz és egyszeriben feledve minden bizalmatlanságot, könyörgőre fogta:

- Jaj, jaj, Pénzecském, odaadom mind az egy zsilliárd forintomat, csak most az egyszer segíts!

- A Pénz majd mindent elintéz! - csörögték a forintok magabiztosan. - Meglátod milyen jó lesz, az lesz beléd szerelmes, akit csak akarsz!.... Már itt is vagyunk.

- Hol? - állt meg meglepetten Borzontorz.

- Hát itt, a kedvenc trafikodnál.

- Itt lehet kapni valamiféle szerelmi bájitalt?

- Dehogyis! Sokkal jobbat: gyémántköves gyűrűt!

- De az nem is gyémánt, hanem csak műanyag.

- Mi számít az? Ugyanúgy néz ki mindkettő.

No, erre Borzontorz ismét észbe kapott:

- Hohóóó! Ez aztán a megveszekedett, nagy butaság! Én azt akarom megvenni, hogy a lány szerelmes legyen belém, vagy ha ez semmiképpen nem megy, legalább én legyek szerelmes másba!

Borzontorz csalódottan indult haza és észrevette, hogy bizony most egy kis bölcsességre lenne szüksége, de ezt már meg sem kísérelte megvenni. Egy parányi bölcsességre tehát a Pénz nélkül is szert tett: „Bár megvehetném az egy zsilliárd forintomért, hogy felejtse el mindenki a Pénzt!” - gondolta

Otthon kifordította zsebeit, s a szőnyegre szórta vagyonát.

- Mi a baj, kisfiam? - kérdezte Apa, a pénzcsörgés hangjára felnézve az újságolvasásból.

- Nem jó ez semmire - jelentette ki Borzontorz lemondóan az elgurult forintokra mutatva.

- Na, szedd össze szépen és jól becsüld meg! - oktatta ki Apa. - És jegyezd meg - tette hozzá, miközben segített összegyűjteni az érméket - a Pénz szolgálja az okos embert és kormányozza a bolondot.

- De én nem tudtam megvenni semmit, amit akartam!

- Ami nem eladó, azt nem is lehet megvenni!

Jól vésd az eszedbe te is: a legfontosabb dolgok épp arról ismerszenek meg, hogy pénzért nem vehetők meg, s pénzt értük nem kaphatsz!