Borzontorz az igazság bajnoka

Borzontorz úgy gondolta, hogy az általa, addigi élete során megismert világban rend van. Ha itt-ott véletlenül mégsem, akkor az majd az ő dolga lesz, hogy ott is rendet teremtsen, ahol addig nem volt. Ezért aztán levitte a szemetet, elrakta a játékait, néha segített Anyának mosogatni, vagy Apának a barkácsolásban. Igenám, de amint egyre jobban megismerte a világot, úgy egyre több rendetlenséget vett észre, így kénytelen volt egyre több rendrakást a felnőttkorra hagyni. A tévéből és persze a szüleitől egyre több háborúról, természeti katasztrófáról, éhezésről, meg betegségről értesült és ezek kapcsán az is megfordult a fejében, hogy ezeket még talán felnőtt fejjel sem biztos, hogy meg tudja majd oldani. „Ez pedig nem igazság” - gondolta és elhatározta, hogy ezeken túl majd jobban odafigyel a dolgok igazságos, illetve igazságtalan mivoltára.

Történetünk kezdetének napja derűs, nyári reggelre virradt. Borzontorz már a játszótér bicikli-tárolójánál figyelmes lett valami különösre. Miközben nagyon büszkén letámasztotta csodaszép kis kétkerekűjét, rögtön észrevett egy a csodaszép kétkerekűnél is szebb kétkerekűt sebességváltókkal, különféle műszerekkel szép szarvkormányán és színes feliratokkal a vázon. A különös nem is igazán a gyönyörű szerkezet volt, hanem - ahogy a felnőttek mondani szokták - a Kisördög, aki megszólalt benne:

- Nem igazság, hogy ez a kerékpár szebb, mint a tiéd!

- De, talán igazságos - válaszolt Borzontorz a Kisördögnek -, lehet, hogy akié, az szorgal­masabb, ügyesebb mint én, ezért jól megérdemelte azt szüleitől.

- Hát, nem tudom!...- jegyezte meg nyugtalanítóan a Kisördög.

Pár perc múlva azonban Borzontorz már tudta, hogy nem neki, hanem a Kisördögnek van igaza: meglátta a büszke tulajdonost, azt a pasla, kotnyeles, hányaveti martalócot, aki az előző nap egy nála gyengébb kisfiút minden ok nélkül megpofozott, egy kislányt pedig alattomban elgáncsolt. „Legalább erősebbekkel pofozkodott volna - gondolta -, bár az sem szép dolog (és általában nem is szokott sikerülni), de azért mégiscsak szebb, mint gyengéket és védteleneket ütlegelni!”

Már éppen megbánta, hogy biciklivel ment a játszótérre (mert ahogy addig, úgy éppen akkor is megtehette volna, hogy gyalogszerrel megy le), amikor hirtelen eleredt az eső. Hatalmas zuháré volt, csak úgy bugyborékolt az aszfalton a hatalmas szemű, langyos eső, ráadásul zengett is az ég és csapkodtak a villámok. No hiszen, volt nagy iszkiri hazafelé: lőttek a délutáni játéknak. „Ez sem igazság! - zsörtölődött magában útközben - Afrikában például mindig jó meleg van, ott bezzeg állandóan tud sütni a Nap, itt meg minden évben van legalább egyszer tél és még akkor ráadásul nyáron is képes esni az eső!”

- És akkor azt képzeld el - adta alá a lovat a Kisördög -, hogy a sarkvidéken meg állandóan rettenetesen zimankós tél van, mindennek tetejébe egy fél évig éjszaka!

- Ez aztán a szörnyűséges igazságtalanság, különösen a trópusi őserdőkhöz képest! - hagyta helyben a dolgot Borzontorz.

Erre már Anya sem tudott mást mondani, csak azt, hogy „hát bizony így van ez”, de igazán­diból azzal volt elfoglalva, hogy az „ázott ürge” Borzontorzról levegye a csuromvizes pólót, nehogy az ő egyetlen kisfia megbetegedjen.

„Na tessék - méltatlankodott magában tovább Borzontorz - itt van ez a betegség. Hát micsoda dolog az?! Minek van az? Kinek van arra szüksége?!” És eszébe jutott az a szomorú hónap az elmúlt nyáron, amit a kórházban töltött. Akkor még nem ismerte azt a szót, hogy „igazság­talan”, de most, bőrig ázva ücsörögve a szobában, világosan érezte, hogy a betegség bizony igazságtalan volt vele.

Aznap úgy döntött, hogy a medzsboxokkal játszik. Volt neki egy zöld kombi Fordja (kicsit csámpásra görbült tengelyekkel) és egy bordó Rolls Royce-sza (nyitható ajtókkal és csomagtartóval). Tehát összesen kettő. Az egyik ismerős kisfiúnak bezzeg volt egy egész halom kisautója; szépen dobozban tartotta őket, a dobozokból egy szabályos várat épített (még az is megeshetett, hogy némelyik autót ki sem bontotta a dobozból). Így aztán egyáltalán nem lehetett játszani az autókkal és ez persze nagyon bosszantotta Borzontorzot, aki tudta, hogy az ismerős kisfiú nagyon rendes, tehát megérdemelte a medzsboxokat, de hát a játékautók egészen biztosan nagyon szerettek volna játszani, s ehelyett porosodva unatkoztak egy építőkockának való építmény falában. Az unalom pedig kegyetlenül igazságtalan büntetés annak, aki játszani szeretne.

Mindezeket a gondolatokat magában meghányva-vetve Borzontorz megállapította: „Teljesen igazságtalan dolog, hogy nem mindenki jóságos legkisebb királyfi, aki mindent megérdemel és mindent meg is kap.” A maga módján - a biztonság kedvéért - mindent megtett azért, hogy ő „jóságos legkisebb királyfi” legyen; például még aznap a medzsboxozás után rendkívül jószívűen viselkedett: kapott az éppen kávézó szülőktől egy szem kockacukrot, s nyomban kért még egyet.

- Miért kérsz másik cukrot - kérdezte meglepetten Anya -, mikor még az elsőt sem etted meg?

- Hááát... Gyöngynek.

- De ő csak egy hét múlva érkezik meg a kirándulásból, mit csinálsz addig a cukorral?

- Megőrzöm - felelte Borzontorz és jól összeszorította pici markát, benne az ízletes csemegé­vel.

Nemhogy egy hét, de egy félóra sem telt bele, s a cukor megolvadt Borzontorz forró tenye­rében, s a csemegéből ragacsos malacság lett. Ez az igazságtalanság már akkora volt, hogy Borzontorz teljesen elszontyolodott tőle; az pedig, amikor este a tévében „tizennyolc éven felülieknek ajánlott” műsort sugároztak és ő azt nem nézhette meg, nemcsak elszontyolította, de egyenesen fel is dühítette:

- De én nem tehetek róla, hogy még nem vagyok tizennyolc éves! - hisztizett.

- Nem baj, kisfiam, majd leszel tizennyolc éves és majd akkor megnézheted, most pedig sipirc az ágyba! - zárta le a vitát Apa.

- De addigra elmúlik a film!

- Nem baj, amit mondtam, megmondtam!

- De miért mondtad meg?

Ezt a kérdést már Borzontorz sem gondolta komolyan és nem is várva a választ bekullogott a szobájába.

- Nincsen is igazság! - motyogta az orra alatt, majd hozzágondolta, hogy: „Egyáltalán nincs!”.

Másnap már azzal ébredt, hogy „az igazság nem volt, most sincs és nem is lesz soha...” Egész nap kedvetlenül, közönyösen bíbelődött az élet dolgaival. Még az sem villanyozta fel különö­sebben, mikor elindultak Anyával a boltba. Pedig régen, amikor még úgy gondolta, hogy van igazság bizony-bizony még hisztizésre is ragadtatta magát egy-egy tetszetősebb játék miatt. Ezúttal azonban rá se hederített a játékboltok kirakataira.

- Miért vagy ilyen szomorú, Borzontorz? - kérdezte Anya az indokolatlan búskomorságot látva fia szemében.

- Azért, mert nincs igazság!

- Hát csak ennyi a baj? - kérdezte kicsit megnyugodva Anya, aki titkon valami Borzontorzot kínzó betegségtől rettegett. - Ha neked lennék - folytatta - én még keresgélném egy ideig, hátha mégis van igazság, csak eddig nem jó helyen kerested!

Az egyik üzlet kirakatában Anya egy furcsa készülékre mutatott. Ezt a kis finom szerkezetet úgy hívták, hogy mikroszkóp. Borzontorz ekkor tudta meg, hogy van, aki még felnőtt korban is keresi az igazságot és a szabad szemmel láthatatlan, parányi dolgokat lesi mikroszkópon keresztül, hátha rájön valami nagy titok nyitjára.

- Tudod, kisfiam, régen úgy nevezték a mikroszkópot, hogy górcső. Ha pedig valamit nagyon alaposan meg akarunk vizsgálni, úgy, hogy a láthatatlan részek is előtűnjenek az ismeretlenség homályából, akkor azt mondjuk: „górcső alá vesszük a dolgot”.

- És mondd, Anya, nekem nem lehetne ilyen mikroszkópom? Górcső alá venném a világot: megnézném van-e benne igazság.

- Tudod, a mikroszkóp egy kicsit drága... de ne keseredj el, majd kitalálunk valamit.

Otthon aztán ki is lett találva az a valami: Borzontorznak ugyanis volt egy kis pénze a szülinapi és a nem régen, neve napjára kapott zsebpénzből. (Nem minden naptárban tüntetik fel, de „Borzontorz nap” „László napon” van.) Ehhez a vagyonhoz egy kis munkával keres­hette meg a hiányzó summát. Ettől a naptól Borzontorz joga és kiváltsága volt visszavinni az üres üvegeket az ábécébe.

Hamar kitapasztalta, hogy nem érdemes sokat várni, mert a rengeteg üveg nagy súlyú és a szatyor vékony füle vágja az ujjait. Egy-két kellemetlen csalódás után megtanulta, hogy bármilyen impozáns, tekintélyt parancsoló, nehéz valami is a pezsgősüveg, bizony egy árva fitying nem sok, annyit sem kap érte. „Ki érti ezt?! - gondolta. Sebaj, majd a mikroszkó­pommal megvizsgálom!”

Borzontorz időről időre kérdezgette szüleit, hogy van-e üres üveg, amit vissza lehetne váltani. Azonban bármennyire igyekezett is inni az egész család, csakhogy Borzontorznak legyen üres üvege, annyira szomjasak azért nem voltak, hogy minden napra legyen vagy két szatyorra való. Apa az ilyen kényszerű munkaszüneti napokon a mikroszkópról mesélt Borzontorznak:

- Láthatod majd a bacikat, a piszkot, szóval majdnem mindent, amitől megbetegedhetsz, ha nem mosod le őket a mancsodról evés előtt.

Azt is elmesélte, hogy minden élőlény: virágok, állatok, sőt még Borzontorz is nagyon-nagyon-de-nagyon sok apró kis részből áll. Ezek a parányok is láthatók a mikroszkóp alatt.

- A sok-sok kis Borzontorz? - kérdezte lelkesen.

- Igen, így is lehet mondani - felelte Apa.

„Ez aztán az érdekes dolog! - gondolta. - Rengeteg Borzontorz egy aprócska világban.” Ezentúl még lelkesebben cipelte az üres üvegeket; eshetett eső, tűzhetett a Nap forrón, hetvenhét ágról; zenghetett az ég; tombolhatott szélvihar.

Egy nagyon szép délutánon azután összegyűlt a pénz! Azon nyomban elsiettek a városba a mikroszkópért.

Patkó alakú fekete talpába elemeket kellett tenni, hogy egy pici lámpa alulról megvilágítsa azt a kis üveglemezt, melyre a vizsgálandó tárgyat tették a tudósok, illetve - attól kezdve - Borzontorz is. Napsütésben egy apró tükör helyettesítette a lámpát. Ez a tükör csalogatta be a napfényt a mikroszkópba. Felül, egy kis lyukon lehetett belenézni és két tekerővel addig állítgatni, mígnem élesen élőtűnt a kép. Borzontorz mikroszkópjának három lencséje is volt. A legkisebb százötvenszer, a középső háromszázszor, a legnagyobb hatszázszor(!) akkorának mutatta a dolgokat, mint amekkorák azok a valóságban voltak. „Ha ekkora nagyítással sem vehető észre az igazság, akkor az egészen biztosan nincs” - gondolta és nagy levegőt véve belenézett a mikroszkópba.

Volt odabent verőfény, ragyogás, szemkápráztató tündöklés. Borzontorz soha nem gondolta volna, hogy ennyi gyönyörűség elfér egy ilyen kicsi helyen. Az apró porszemcsék valójában ici-pici házikók voltak, fényben sziporkázó tetőcskékkel. A porszem házikókat apró kertecs­kék övezték csillámló fácskákkal, bokrocskákkal. Apró autók szaladgáltak a porszem házikók közötti utcákon, az egyik a finom péksüteményt vitte a piros fehér csíkos napellenzős boltokba, a másik a kukákat ürítette ki, a harmadik gyerekeket vitt kirándulni. A káprázatos kis város utcáit locsolókocsik öntözték (a mikroszkóp alatt is forró nyár volt) azért, hogy az utcák megtisztuljanak, a szomjas növénykék, pompás kicsi virágok felfrissülhessenek. „Ezek szerint ebben a parányi világban is van mégparányibb por - gondolkodott el -, máskülönben minek locsolnák fel az utakat?” Borzontorz tekert egyet a mikroszkópon, a lehető legnagyobb, hatszázszoros nagyításra állította. Egészen közel kerültek a porszem-házikók. Az egyikben rögtön észrevett egy picurka kisfiút, aki egy parányi mikroszkóp felé hajolva ámuldozott: „Hű, de szép!”, „Csodálatos!”, „Ez aztán a gyönyörűség!” - mondta a parányi emberke, aki való­színűleg ugyanúgy az igazságot kereste, mint Borzontorz.

Borzontorz örömtől kipirult arccal újságolta el szüleinek, mi mindent látott a mikroszkópban. Tulajdonképpen nem zavarta, hogy magát az igazságot nem pillanthatta meg, de azért rákérdezett Apára:

- Mondd, te láttad már az igazságot?

Apa azonban válasz helyett visszakérdezett:

- Ha ezért a mikroszkópért nem kellett volna megdolgoznod, hanem csak úgy „szájbarepülő sült galambként” kaptad volna, örültél volna neki ennyire?

- Nem - felelte Borzontorz elgondolkodva.

- Na, látod, ez az igazság - válaszolta Apa és felment a lakás kis tetőtéri szobájába, ahol egy égre néző ablakból kis háromlábú távcsövével a csillagokat kémlelhette.

Jegyezd meg jól: igazság - csak úgy, magától - nincs; az igazságot csinálni kell!