Borzontorz okvetetlenkedikBorzontorz nagyon szerette a Kérdéseket. Hálás volt nekik, hisz annyi mindent megtudhatott segítségükkel. Soha nem látta még őket, de szinte állandóan érezte jelenlétüket. Ha már nagyon furdalta őt a kíváncsiság, mindig segítőkészen előbukkantak valahonnan, ki tudja honnan. A Kérdések legtöbbször egyszerűen eszébe jutottak, felötlöttek benne, de volt úgy, hogy szinte gondolkodás nélkül jöttek a nyelvére. Egy biztos: valahol benne lakhattak Borzontorzban, ha bármikor villámgyorsan képesek voltak előbukkanni. Minden esetre Borzontorz nagyon szerette volna már látni őket. Hiszen eleddig csak hangoztatni tudta, hogy „Hogy-hogy?”, „Hová lett?”, „Mi lett belőle?”. Ahogy azon törte a fejét, hogy hogyan férkőzhetne a közelükbe nem jutott eredményre, egyre csak újabb és újabb Kérdések bukkantak elő: „Van-e sapkájuk a Kérdéseknek?”, „Fáznak-e a Kérdések?”, „Van-e családjuk a Kérdéseknek?”, „Szeretnek-e biciklizni a Kérdések?” és a többi. A végén aztán annyi, de annyi Kérdés bukkant elő, hogy kénytelen volt elhessegetni őket, hiszen megválaszolni egyelőre nem tudta. Azonban tudta, hogy a Kérdések általában rövidek (csak ritkán nyúlnak hosszúra, mint a giliszta); ha a Kérdés jó, rafinált, akkor a válasz is színes lesz, mint a szivárvány és olyan érdekes, hogy az újabb Kérdéseket szül. (Ebből aztán arra következtetett, hogy a Kérdéseknek lehet valamiféle családja; a papa és a mama Kérdéseknek lehetnek gyermekeik, a Kérdések lehetnek testvéri vagy rokoni viszonyban egymással.) Azt is tudta, hogy a Kérdések lehetnek hasznosak és haszontalanok, értelmesek és értelmetlenek, célravezetők és céltalanok, udvariasak és szemtelenek. Röviden: olyanok, mint az emberek. Az a Kérdés például, hogy „Hány óra van?” nagyon hasznos volt reggel, oviba indulás előtt, különösen ha a válasz ismeretében lehetett még egy pohár habos kakaót inni; de az a Kérdés, hogy „Hogy ityeg a fityeg?” teljességgel haszontalan volt, bárki kérdezze is azt. Az egy értelmes Kérdés, hogy „Mi a neved?”, hiszen a választ hallva tudni fogjuk, hogy hogyan szólítsunk; de az a Kérdés, hogy „Van-e neked neved?” teljességgel értelmetlen, hiszen mindőnknek van neve, ezt felesleges megkérdezni. Ha ebédidőben megkérdezzük, hogy „Ti nem vagytok már éhesek?”, az célravezető lehet, hiszen - ha a többiek is éhesek - hamar megkezdődhet a falatozás; ebéd után viszont teljesen céltalan megkérdezni, hogy „Te éhes voltál ebéd előtt?”, hiszen bármi legyen is a válasz, célt nem érhetünk el vele: aki már megette az ebédet az csak nagyon nehezen tudja visszacsinálni a dolgot. Az nagyon udvarias Kérdés, hogy „Hogy tetszik lenni?”; az viszont nagyon szemtelen Kérdés, hogy „Mond, Anya, az a néni púzott az előbb?”, még akkor is, ha majd meghalunk a kíváncsiságtól, hogy megtudjuk: vajon az a néni púzott-e, avagy valaki egészen más. A Kérdések titokzatos világa tehát legalább annyira sokszínű, furcsa és bonyolult volt, mint az emberek világa. Borzontorz szeretett „alámerülni” ebbe a világba. Folyton-folyvást kérdezett, kérdezgetett, kérdezősködött, sőt volt amit kifejezetten firtatott. Volt olyan Kérdés, amit oly annyira firtatott, hogy arra Apa már azt mondta, hogy Borzontorz azt a Kérdést nagyon „feszegeti”. (Ilyen volt például a „Hogyan hozza a gólya a kisbabát?” érdekes kérdés.) Úgyhogy Borzontorz rendületlenül tett fel Kérdéseket, vagy intézett Kérdéseket másokhoz; Kérdések útján tudakozódott, vizsgálódott; Kérdéseket tanulmányozott, vagy búvárkodott közöttük. Ez a mesekönyv is arról szólt, hogy a Kérdések is mi mindenre vezették rá Borzontorzot. Megtudta, hogy a fa dönti el, hogy mikor érett a gyümölcs és nem az, aki leszedi a gyümölcsöt. Rájött, hogy mindenkiben van csodálnivaló; hogy a kötelesség nemcsak másokkal szemben, de magunkkal szemben is kötelesség. Felismerte, hogy a százlábú is megbotolhat; hogy az autó arra való, hogy beleüljünk és nem arra, hogy elüssön bennünket; hogy aki jószívű, az nem buta, legfeljebb annak tűnik butának, akin még soha nem segített jószívű ember. Nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a mozgólépcsőn csak az egyik irányba lehet gyorsabban haladni; hogy a hűség gyűrűjét akkor is hordjuk, ha éppen nincs rajtunk; hogy nem kell hinni a látszatnak; hogy puszta akarással nem minden érhető el; és hogy nem az embert, hanem a tettet kell elítélni. Sok minden más egyébbel együtt ezt is a Kérdéseknek köszönhette.... Volt a Kérdések között egy, amelyiket Borzontorz különösen a szívébe zárt. Azt, hogy: „Miért?”. Rövid, játékos Kérdés, ami humoros is tudott lenni, amin jót lehetett kacagni, de néha a legfontosabb, legkomolyabb válaszokat hívta elő. Egy biztos: bármikor, bárkinek, bármire vonatkozóan fel lehetett tenni. Néha nemcsak azért, hogy megtudjon valamit, hanem csak úgy játszásiból. - Miért megyünk most le a garázsba? - kérdezte egyszer, ilyen mókás kedvében Apától. - Hogy beszálljunk az autóba és kocsikázzunk egy kicsit. - Miért? - Hogy megtankoljuk az autót, mert már alig van benne benzin. - Miért? - Mert olyan sokat mentünk vele, hogy majdnem kifogyott a benzin a tankból. - Miért? - Mert az autó menet közben benzint fogyaszt. - Miért? - Mert olyan motor van benne. - Miért? - Mert én olyat vettem, amelyikben ilyen motor van. - Miért? - Mert én az ilyen autókat szeretem. - Miért? - Mert ami nem ilyen, azt nem szeretem. - Miért? Erre elfogyott Apa türelme és különben is már bent ültek az autóban. - Mert a kisnyúl szőrős és mégsem borotválkozik. - Miért? - kérdezte Borzontorz, ezúttal őszinte érdeklődéssel, hiszen tényleg szerette volna megtudni, hogy „most hogy jön ide ez az egész nyúl borotválkozás ügy”, de igazi választ az addigra picit felidegesedett Apától már nem kaphatott. - Csak - felelte Apa, olyan hangon, melyből bárki megérthette, hogy nincs tovább diskurálás. Borzontorz ezúttal is elgondolkodott azon, hogy milyen ereje van egy ilyen kicsi Kérdésnek. Még Apa is mérges lett egy picit, pedig csak egy párszor kérdezte meg tőle: „Mért?”. „Biztosan a Kérdések is kérdeznek és a válaszokból talán még tőlünk is jobban ismerik a világot” - gondolta Borzontorz, míg hazakocsikáztak Apával a benzinkúttól. Éppen idejében, mert már nagyon éhes volt. - Apa, mikor érünk haza? - Miért? - Mert már nagyon éhes vagyok. - Miért? - Nem tudom. - Miért? Erre bizony Borzontorz sem válaszolhatott egyebet, minthogy: - Csak. Vacsoránál aztán ismét erőt vett rajta a kíváncsiság: - Anya, mi lesz a vacsora? - Miért? - Mert szeretném tudni. - Miért? - Mert csak - felelte már egy kicsit bosszankodva Borzontorz, de hamar megvigasztalódott, mert Anya elé tette a vajas kenyeret sajttal, szalámival és mellé tett egy nagy csupor habos kakaót. - Szóval te leszel az én vacsorám? - kérdezte a vacsorától. - Miért? - kérdezett vissza a kenyér. - Mert a te hátadra pakolta Anya a vajat és a szalámit. - Miért? - kérdezte a sajt. - Mert tudja, hogy én nagyon szeretem a sajtot és a szalámis kenyeret. - Miért? - kérdezte a szalámi. - Mert finomak vagytok! - és már tátotta is a száját Borzontorz, de harapni már nem volt ideje, ugyanis... - Miért? - kérdezte tőle a kakaó. - Ne faggassatok már! - könyörgött Borzontorz. - Kopog a szemem az éhségtől! - Miért? - kérdezte a vaj. - Mert a szem az kopogni szokott, ha éhes az ember. - Miért? - kérdezte egyszerre az egész vacsora, kórusban. - Miért kérditek tőlem mindig, hogy „Miért?” - kérdezett vissza Borzontorz. De a vacsora nem válaszolt, csak megszeppenve hallgatott, mert érezte, hogy Borzontorz mérges lett. Helyettük Anya felelt: - Tudod, Borzontorz, a „Miért?” a legkíváncsibb, a legfalánkabb Kérdés. Ha megválaszolják minden dolgok lényegéig hatol. Segítségével minden és mindenki lényegét érheted meg. De csak akkor, ha komolyan, komoly okból kérdezed. Egyébként nem több az egész puszta haszontalanságnál. Úgyhogy, ha éhes vagy jobban teszed, ha szépen megeszed a vacsorát, mielőtt kihűl a kakaó. Jó étvágyat! Borzontorz pedig elfelejtette a felesleges Kérdéseket; a vacsora is csendben maradt. Nagyapa, Nagymama, Apa, Anya, Gyöngy és Borzontorz jóízűen elköltötték vacsorájukat. Ezúttal senki nem kérdezte, hogy „Miért?”. Azt sem kérdezte senki, hogy „Miért nem kérdezte senki, hogy miért?”. Csak annyit mondott mindenki a vacsora végén, hogy: - Egészségünkre!
Vége
|