Borzontorz és az afrikai ugróegér

Borzontorz gyakran megfordult az állatkereskedőnél, aki persze egyáltalán nem volt állat (aki kereskedik), hanem egy olyan ember, aki állatokkal kereskedik. És persze ezt sem úgy kell érteni, hogy állatokkal kötött üzletet, hanem éppenséggel állatokat vásárolt és adott el.

Volt ebben az üzletben kutya-, illetve macskaeledeltől kezdve tengeri akváriumon át egészen a madárpók katalógusig mindenféle csuda dolog az állatbarátok nagy örömére. Hát ezért fordult meg ott olyan gyakran Borzontorz. Nagyfiú volt már, tudta, hogy otthon nem fér el több lakó... nem is azért nézegette őket. Csak gyönyörködött bennük, csodálta szépségüket, ügyességüket.

Különösen sokat szeretett időzni a kis kereskedés terráriumai és akváriumai előtt. Csodálatos dolgokat lehetett ott látni! Félelmetes, vérszomjas keselyű-, illetve aligátor teknősöket; vagy az ugyancsak félelmetes kinézetű, ámbátor növényevő zöld leguánt; néha fürge fali gekkókat; színpompás akváriumokat tengeri sünökkel, rákokkal, bohóchalakkal. Laktak a kis üzletben mókusok, fürgén hajtották a mókuskereket, csakúgy, mint a szomszédos hörcsögök, tengerimalacok. Húsvét környékén a kis rágcsálók mellett kaptak helyet a tapsifülesek is. A kereskedőnek arra is volt gondja, hogy a különféle kígyókat egy másik sarokba tegye, nehogy a kényszerű szomszédsággal fölös izgalmakat keltsen a rágcsálók és a ragadozók háza táján.

Az állatok mellett sok olyan eszköz, csodamasina, bonyolult szerkezet is kapható volt, melyek mind-mind az állatok kényelmét, jólétét szolgálták. Fénnyel, meleggel árasztották el az akvá­riumokat, terráriumokat; meleget varázsoltak a hüllők homok kifutóiba; szép és kényelmes búvóhelyet nyújtottak a halaknak, kisemlősöknek; légbuborékokkal dúsították az akváriumok vizét; nagy és izgalmas játszóteret varázsoltak a fürge, kis rágcsálók parányi lakóhelyére.

Borzontorz legkevésbé a kalitkákat szerette, mert bár volt azokban minden, mi szem-csőrnek ingere, azért egy madár sem akadt, ki ne lett volna benne szomorú.

„Jó lenne hazavinni őket - gondolta -, s egy szép tavaszi napon szélnek ereszteni mind, hadd szállnának erdőn-mezőn át a friss, tiszta égi levegőben, hogy a Napocska hadd simogassa jó meleg tenyerével fényesen ragyogó tollaikat!” Talán csak egy kalitkalakó érezte jól magát a kereskedésben: a Csibe nevű, jól megtermett hófehér kakadu. Igaz, ő gyakran kapott kimenőt.

Történetünk vidám, napsütötte délutánján is Csibe ott mókázott a kedves vendégek között. Hátracsapott szárnyaival hatalmasakat lépkedve olybá tűnt, mint valami apró, tudálékos uraság hófehér szmokingban, aki akkurátusan vizsgálódik a vendégek cipellői körül. Ha tehette, soha nem mulasztotta el kikötni a cipőfűzőket, ha slamposan hosszúra hagyta azt gazdája (nem szenvedhette az efféle pacuhaságot). De a fityegő kulcstartók, zipp-zárak sem maradhattak érintetlenek, ha Csibe arra kasmatolt.

Borzontorz érdeklődve figyelte, hogy aznap vajon miként mórikálja majd magát a mókás kakadu, mikor észrevette, hogy új lakója van a kereskedésnek, merthogy Csibe épp arra tette-vette magát. A hatalmas, szőrmók madárpók és a csőrös (durcás arcú), narancs­sárga hasú, lágyhéjú teknősök között egy picinyke egér kucorgott. De nem ám egy akármilyen kis közönséges, szürke cini egér! Hanem egy igazi, afrikai ugróegér. Borzontorz oly annyira elál­mélkodott ezen, hogy azt még az állatok is igencsak megcsodálták: A tücskök nem prücs­köl­tek, ciripeltek, hegedültek; a postagalamb pár is abbahagyta a turbékolást; a díszmadaraknál is félbemaradt a trillázás, csiripelés; nem miákolt, dorombolt a macska; a kígyó sem szisszent; a békák, varangyok felhagytak a brekegéssel, vartyogással, ümmögéssel, kuruttyolással; a szür­ke háziegér sem zörmölt, cincogott; még a légy sem döngicsélt. Sőt! - majdnem elfeled­tem - a szomszéd udvarában a nagy lompos szelindek is abbahagyta a csaholást, meg se vakkant!

- Apa, vigyük haza! - de a jámbor óhaj nem talált meghallgatásra; Apa csak a fejét ingatta.

- Tudod, kisfiam, Anyád kihajítana bennünket a lakásból egerestül, mindenestül... Emlékezz, hányszor elmondta már, hogy számára a pók és a harapós kutya mellett a legfélelmetesebb állat az egér. A tigrisektől, krokodiloktól és az oroszlánoktól se félt annyira.

Bár Borzontorz egy percig se hitte, hogy Anya kihajítaná őket, azt maga is tapasztalhatta, hogy Anya az egértől különös módon retteg.

- Béla pókot is megengedte, hogy hazavigyük - vetette ellen Borzontorz, pedig...

- Az egy egészen más dolog volt - vágott közbe Apa -, a mi Béla pókunkat egészen iciri-piciri korában hozhattam haza, s csak úgy, hogy megígértem: eszembe sem jut többé skorpiót venni!

- Szóval nem lehet?

- Nem... Ismerem már Anyádat. Biztos azt mondaná: válassz, vagy én, vagy az egér.

Borzontorz tudta, hogy Anya ilyet soha nem mondana komolyan; de azt is tudta, hogy amit megkérdeznek, arra válaszolni kell. Akkor is, ha komoly a kérdés, akkor is, ha csak bohócko­dás. És hát mit is válaszolhatna Apa arra a kérdésre, hogy „én, vagy az egér”, ha egyszer az afrikai ugróegér nem tud finom reggelit csinálni; nem mondja, hogy „jó éjszakát, szép álmokat!”; nem vasalja ki Apa ingét; finom sütit sem süt és nem mosolyog úgy, hogy az ember feledi minden búját-baját. Csak szaladni tud, azt viszont nagyon.

- Láttad ezt, Apa?! - kérdezte Borzontorz, mint aki maga sem hisz a saját szemének - olyan gyorsan szaladt, hogy alig lehetett látni.

És valóban, az afrikai ugróegér olyan gyorsan inalt el, hogy ahhoz képest a versenylovak szélvészgyors nyargalása bizony csak valami szájtáti ődöngésnek tűnt.

- Igen, látod, ez az, amit csak az afrikai ugróegér tud. Senki sem szedi ilyen gyorsan a lábát, s kerülgeti ilyen ügyesen az útjába kerülő akadályokat.

- De hogy csinálja ezt? - kérdezte még mindig ámulva Borzontorz.

- Hát úgy, hogy avval a pici kis agyával ügyesen „lefényképezi” a lakóterületét, s annak környezetét. A fejében lévő valóságos kis térkép segítségével aztán villámgyorsan szaladva - akár csukott szemmel is - ügyesen kikerülgeti az akadályokat. Oda sem figyel, s közben iszkiri: volt-nincs, már el is szaladt. Az pedig, akinek afrikai ugróegér pecsenyére fájt volna a foga, csak meglepetten pislog, miközben barátunk már régen biztonságos vackában kuncog a markába.

„Ez aztán nagyszerű ötlet - futott át rögvest Borzontorz agyán -, ezen túl én is lefényképezem agyammal a környéket, a bámész világ pedig csak leshet utánam! Borzontorz a Villám, aki mindenkit lehagy!!”

Eltelve ezzel a mámorító gondolattal lehunyta szemét és máris igyekezett jó mélyen az eszébe vésni az utat az állatkereskedéstől hazafelé. Felidézte gondolatában az út menti fákat, bokrokat, még a járda repedéseit is...

„Egyszerű ez, mint a pofon - gondolta. - Nem is csoda, hogy ilyen jól megy ez nekem. Ha az afrikai ugróegér avval a mogyorónyi agyával olyan príma térképeket készít gondolatban, s azokkal úgy fut, mint a szélvész, akkor én, a sokkal, de sokkal nagyobb agyammal a villámnál is fürgébben iszkolhatok.”

És Borzontorz - azonmód, csukott szemmel - látta, hogy hamarosan ő lesz a világ legnagyobb olimpiai bajnoka (merthogy ő előre elgondolja majd hol a pálya, s oda se figyel, csak: iszkiri!). Meg aztán nemcsak olimpiai bajnok lesz, hanem egyenesen államfő, meg király, vagy ha éppen úgy hozza a kedve hadvezér. Ha majd azt kérdezik, ki akar király lenni, majd ő szalad oda leggyorsabban.

Ezt már most, jó előre, jó alaposan kigondolta.

De mit neki a királyság, vagy a hadvezérség! Ő annál is több lesz: mérnök, mint Apa. Tudta, hogy a mérnökséget egy kályhacsőre emlékeztető, fekete, bőr tokba tekert, cirkalmas betűk­kel és szép rajzokkal ékített papírral adják át. Mégpedig nem is akárhol, hanem abban a hatal­mas, gyönyörű házban, amit „egyetemnek” neveznek. Ezt a „kályhacsőbe” dugott, titokzatos papírt pedig diplomának hívják. Nos, ha Borzontorz meglátja valahol ezt a diplomát, nem lesz rest, uccu neki odaszalad, s mindenki előtt megkaparintja azt és úgy zsebre dugja, és akkora mérnök lesz, hogy csak na.

Ezt is, már most, jó előre, jó alaposan kigondolta.

Mindezek után pedig nem fog leállni, s diplomával zsebében lábat lógázni! Senki ne higgye! Addig-addig szaladgál majd diplomás mérnökként, mígnem a többi mérnök el nem hiszi, hogy ő a legokosabb, leggyorsabb mindőjük között. Becsukott szemmel is minden fontos helyre, eseményre hamarabb odaszalad, mindent megtalál, felfedez, kitalál. Ettől aztán olyan okos lesz, hogy az már nem is mérnök, hanem egyenesen tudós. És ha Borzontorzon múlik, akkor nem csak egy amolyan sima tudós, hanem a tudósok között is az első, olyan, aki Nobel-díjat kap a végén, addig rohangál. Azt kapni pediglen igencsak jó dolog. Fanfárok kíséretében gratulál az embernek a svéd király, átadja a díjat, s mindezt az egész világon mutatja a TV.

Még ezt is, már most, jó előre, jó alaposan kigondolta.

„Már indulok is” - suhant át hirtelen az agyán és azonmód, csukott szemmel nekiiramodott. A baj csak az volt, hogy elfelejtette emlékezetébe vésni Csibe kakadu kalitkáját a kereskedés közepe táján. Így aztán nagyot koppant kobakja a jókora kalitkán (még szerencse, hogy Csibe éppen a kedves vendégek, kuncsaftok között téblábolt).

- Te vagy már csak egy különös! - fakadt ki Apa első rémületéből felocsúdva.

- Hová-hová oly hevesen, kiskomám?! - szólt oda kicsit mérgesen az állatkereskedő.

De Borzontorznak nem kellett magyarázkodnia, mert mire válaszolhatott volna - azzal például, hogy „különben is, nektek meg csúnya a cipőtök” - Apa már értett mindent és megnyugtatta a felborzolódott kedélyeket:

- Csak semmi pánik! Mindössze arról van szó, hogy az én kis afrikai ugróegerem egy picit elszámította magát. Megfeledkezett Csibe kalitkájáról. Ugye, Borzontorz?

És már simogatta is kisfia sajgó kobakját.

- Gyere csak - hívta Apa az időközben megnyugodott Borzontorzot az afrikai ugró­egér szállá­sá­hoz - mutatok valami nagyon érdekeset és tanulságosat.

Ezzel Apa fogta az ugróegér vacka előtti fűrészporban lévő, műanyag játék kockát és arrébb tette egy kicsit, majd megkocogtatta a terrárium üvegfalát. Az ugróegérke gyorsan - ahogy szokta - szaladt egy kört lakhelye körül, s ezúttal egy nagyot bukfencezett az arrébb rakott kockán.

- Bocsánat! - mondta neki Apa, majd ismét megkocogtatta az üveget. Másodjára a kisegér ugyanolyan ügyesen kerülte ki a kockát új helyén, mint annak előtte.

- Látod, Borzontorz, bármilyen pici agya is van az afrikai ugróegérnek hozzánk képest, ezt a gondolkodás, nézelődés nélküli szaladgálást bizony sokkal jobban tudja.

Hazafelé menet nagyokat kacagva próbálgatták, hogy ki mer hosszabb ideig csukott szemmel menni a járdán. A csukott szemmel bizonytalankodó, csetlő, botló Borzontorz hamar meg­tanulta tisztelni a pici ugróegér nagyszerű képességét.

Jegyezd meg te is: mindenkiben akad valami csodálni való, az emberben például az is, hogy tudja: az akadályokat előtte mások rendezik, s azokat csak nyitott szemmel lehet kikerülni.