Élt egyszer egy öreg király.
Olyan öreg volt, hogy már ki sem mozdult a palotájából, egész
nap csak feküdt az ágyban, és könyveket olvasott. Úgy
nevezték, hogy a tudós király. Aztán mikor érezte, hogy
közeledik halálának órája, magához hívatta a három fiát. és
így szólt:
- Fiaim, rátok hagyom hatalmas
könyvtáramat, és a temérdek könyvet. De szeretném, ha előtte
mindegyikőtök választana egyet közülük, ami a kedvence lesz,
hadd lássam, hogy méltó kezekbe kerül-e a gyűjteményem és a
királyságom.
Az ifjak nem értették apjuk
kérését, de azért bementek a nagy könyvtárszobába könyvet
választani. Elámultak azon a rengeteg köteten, amit odabent
találtak. Óriási polcok, mennyezetig érő állványok és azokon
több ezer, vagy talán millió könyv. Tanácstalanul nézegetni
kezdték őket, majd mindegyik választott egyet. Az öreg király
már türelmetlenül várta őket vissza.
- Én egy tudományos könyvet
választottam. - mondta a legidősebb fiú. - Mindig szükség van
arra, hogy tanuljunk, ezért úgy gondoltam, hogy ez lesz az én
kedvenc könyvem. Igaz, hogy nem tudom, mi van benne, de mégis
ez az enyém.
A király legyintett, és a
középső fiúhoz fordult.
- Én egy szakácskönyvet vettem
le a polcról. - mondta a fiú. - Enni mindig kell, úgyhogy egy
biztos, hogy hasznos. Én ugyan nem tudok főzni, de mindig
lesz, aki tudja majd használni ezt a könyvet.
A király sóhajtott, és
szólította legkisebb fiát. A fiú kezében egy vékony kötet
árválkodott csupán.
- Ez nem is könyv, csak egy
füzet. - mondta szégyenlősen a fiú. - Az egyik hátsó polcon
találtam. Semmi nincs benne, de majd én teleírom mindazokkal a
dolgokkal, amit tapasztalok a világban. Aztán ha majd utódom
lesz, átadom neki, hogy tanuljon belőle. Én ezt választottam.
Az öreg király arca felderült,
és ölelésre tárta szét a karját.
- Te vagy a legbölcsebb fiam,
rád hagyom a királyságomat. - kiáltotta boldogan. - A
testvéreid talpraesett hercegek lesznek, okosak és alkalmasak
arra, hogy bölcsen kormányozzák a birtokot, amit örökölnek. De
az országomat csak te kaphatod meg, fiam, mert bízol magadban,
és a tudásodban.
A idősebb fiúk csak bámultak,
nem értették apjuk szavait. De fejet hajtottak, és elfogadták
legkisebb testvérüket uralkodójuknak.
