|
Bab Berci látta, hogy sietős
léptekkel jő egy ember. Gondolta, megóvja. Elhárítóan
maga elé emelte hát a kezét, és síri hangon így szólt:
- Ne közelíts, idegen!
Az idegen, aki lenyűgözően divatos
és vadonatúj hasított bőr cipőt viselt - és ehhez képest
öltözéke többi darabja nem is érdemel említést -,
csalódottan megtorpant.
- Hát nem te vagy Bab Berci?
- De igen, és éppen ezért mondom,
hogy ne közelíts.
- Föl akarsz dühíteni - állapította
meg keserűen a jövevény. - Netalán verekedni akarsz
velem... Ha tudom, dehogy kereslek éppen téged.
Bab Bercin látszott, egy pillanatig
sem hiszi el, hogy az idegen valóban őt keresi.
- Beszélhetsz, amit akarsz -
morogta -, de ne közelíts, ha kedves az életed.
Az idegen gyanakodni kezdett,
alaposabban szemügyre vette Bab Bercit, s a náthában
pácolt arc láttán szinte megvidámodott.
- Ja, a náthád miatt? Csak nem
képzeled, hogy berezelek egy kis náthától?
- Nátha, nátha?! Kit érdekel ez a
kis idült nátha? De ha majd rád ragad a világ legnagyobb
szomorúsága, akkor majd nézegethetsz!
- Honnan ragadna rám?
- Rólam. Tudd meg, itt dúl bennem a
világ legnagyobb szomorúsága. És ragályos, mint a
feketehimlő.
- Még hogy a világon a legnagyobb!
Ezeket ismerem - mondta fitymálva az idegen. - Minden
ilyen világlegnagyobbról előbb-utóbb kiderül, hogy piti
kis vacak. A te bánatod is egy ködöcske csak, egy
füstpamat, egy árvácskaárnyék.
- Én szóltam - mosta kezeit Bab
Berci -, ha nem félsz, kerülj beljebb.
Az idegen nem kérette magát,
beljebb került Bab Berci háncsházába, kínálás nélkül
leült, világnagy és látszatra üres utazószatyrát maga
mellé ejtette, hasított bőr cipős bal lábát neveletlenül
fölrakta az asztalra, rágyújtott, és szigorúan Bab
Bercire nézett.
- Van valami innivalód?
- Víz - mondta Bab Berci.
- Brrr - rázkódott össze az idegen,
és lenyúlt, matatni kezdett világnagy, roggyant
utazószatyrában, amely ezek szerint mégsem volt üres. -
Még szerencse, hogy számítok rá, hogy sosincs
innivalótok.
Ezzel előhúzott egy pálinkásüveget,
és belekortyintott.
- Kérsz? - nyújtotta aztán Bab
Berci felé.
- Takard el, takard el! - kiabált
Bab Berci, és elkapta a tekintetét a pálinkásüvegről.
- Mi az, még látni sem bírod? -
nevetgélt az idegen, és az üveget az asztalra állította.
Bab Berci odasandított. Most már
bizonyára késő - gondolta, és fennhangon így szólt:
- Bemutatkozhatnál.
- Dehogy mutatkozom be - mondta a
másik. - De a nevemet megmondom.
Na, megint egy szép kis alakkal
hozott össze a sors - gondolta Bab Berci. - Úgy látszik,
errefelé csak kacifántos emberek kóborolnak.
- Nekem úgy is jó - mondta.
- Rév Zoli vagyok.
- Üdvözöllek házamban, Rév Zoli -
mondta egy kovácsfújtató-sóhaj kíséretében Bab Berci.
- Ja persze, téged éppen a világ
legnagyobb szomorúsága szuttyongat - somolygott
gunyorosan és hitetlenkedve Rév Zoli. - Mivel tudod
bizonyítani, hogy ez a világ legnagyobb szomorúsága?
Mit legnagyobb? Én már azzal is beérem, ha azt
bebizonyítod, hogy nagyobb, mint az én bármelyik közepes
kis bánatocskám.
- Mindjárt abbahagyod a somolygást
- mondta Bab Berci sajnálkozva. - Nagyon is
kézzelfogható bizonyítékaim vannak. Húzzál csak egyet a
pálinkádból!
Rév Zoli szeme felcsillant.
Azám! A pálinka! Kortyintott... És
rémület torzította el az arcát. Fölordított:
- Ecet!
- Na látod - mondta Bab Berci -,
annyira szomorú vagyok, hogy amire ránézek,
megsavanyodik.
- Ilyen gyalázattal még életemben
nem találkoztam - suttogta megrendülten Rév Zoli. - Mért
néztél a pálinkámra?!
- Mondtam, hogy takard el.
- Becsaptál. Azt mondtad, ne
közelítsek, ha kedves az életem, holott azt kellett
volna mondanod, ha kedves a pálinkám.
- Na, most láthatod, hogy mennyire
nem ködöcske, füstpamat és árvácskaárnyék a bánatom.
Rév Zoli arcán a haragot
felváltotta az ámulat, beleszagolt a pálinkásüvegbe, azt
várta volna az ember, hogy az ecetszag búbánatba dönti,
de nem, fölélénkült, látszott, valami nagy eszme borítja
jótékony homályba a megecetesedett pálinkát.
- De hiszen ez nagyszerű! -
kiáltott. - Lesz itt pálinka, kenyér, új cipő
garmadával! Bab Berci, milliomosok leszünk!
- Hogyan? - gyanakodott Bab Berci.
- Kisvállalkozást alapítunk -
szavalta Rév Zoli. - Bab Berci és Rév Zoli Ecetüzeme.
Megtöltünk vízzel egy sereg üveget, és ha rád jön a
szomorúság, csak ránézel, máris kész az első osztályú
ecet. Valami jó név is kell neki... Megvan...
összeházasítjuk a keresztneveinket: Berzoli. Hát nem
jó?! Itt a Berzoli, a világ legjobb ecete, ha
megkóstolja, szakít a cukorevéssel! Okos ember
Berzolival savanyít. Ráadásul a Berzoli külföldi névnek
hangzik. Verekedni fognak érte.
- Van egy bökkenő - szakította
félbe a lelkes előadást Bab Berci.
- Naná - legyintett Rév Zoli. -
Tulajdonképpen az élet bökkenők sorozata. És minden
bökkenőhöz társul valami. Ecetgyártás, házépítés,
tanulás, szerelem... és így tovább, a halálig bezárólag.
- Akkor elmondanám neked, hogy
ecetgyártás tárgyában mi tartozik a bökkenőhöz - mondta
nem minden kéj nélkül Bab Berci. - Nevezetesen az, hogy
vízből nem tudok ecetet nézni, csak édes és alkoholos
italokból.
- Te mondtad, hogy amire ránézel,
megsavanyodik - háborgott Rév Zoli.
- Kicsit túloztam, nem gondoltam,
hogy azonnal a dolog gyakorlati hasznát keresed.
- Hát mit keresnék? A dolog
gyakorlati vesztét? Az megjön magától is -
méltatlankodott tovább Rév Zoli. - Megint becsaptál...
Zuhognak rám a sorscsapások... Ráadásul a lábamat is
nagyon kényelmetlen az asztalon tartani.
- Hát vedd le.
- Csak nem képzeled, hogy az
illemszabályoknak megfelelően fogok itt ücsörögni?! Mint
egy jól nevelt főkönyvelő.
- Attól nem kell tartanod -
vigasztalta Bab Berci -, egy jól nevelt főkönyvelő nem
hamuzza tele maga körül a padlót. Úgyhogy te most már
akárhogyan ülsz, az nem lesz jól nevelt ülés.
- Igazad van - mondta Rév Zoli -,
teljesen fölöslegesen tartom az asztalon a lábam. Le is
veszem. - Levette. - Jaj de jó!
- S miért volna az baj, ha az
illemszabályoknak megfelelően ücsörögnél? - érdeklődött
Bab Berci.
- Huh! - rázkódott meg ennek még a
gondolatára is Rév Zoli. - Mit gondolsz, miért
tanulmányoztam át a világ valamennyi illemkódexét?!
Azért, hogy még véletlenül se csináljak semmit úgy,
ahogy előírják.
Bab Berci áhítattal nézte a nagy
előadót, aki ettől kétségtelenül átszellemültebb lett.
- Mert csak a sapkabojt, a
kéztartás, a majomvigyor, a nadrágszín, az ülésrend, a
mézmáz, csak az a fontos, a szívem bezzeg nem érdekel
senkit.
- De! Engem érdekel - mondta
gyorsan Bab Berci.
- Túrót - mondta olyan illetlenül
Rév Zoli, hogy a világ valamennyi illemkódexírója
összerezzent. - Téged is csak a saját pálinkasavanyító
bánatod érdekel.
- Én igazán sajnálom, hogy éppen
ilyen állapotban találtál, de...
- Hogy van a bánatod? - mosolyodott
el Rév Zoli.
- Mardos - mondta Bab Berci. - Bár
már nem annyira, mint amikor megjöttél. De ha van még
egy üveg pálinkád, elő ne vedd!
- Azt kellene kikutatni - mondta
Rév Zoli -, hogy mitől vagy bánatos.
- Megmondhatom kutatás nélkül is.
Azért, mert nekem soha senki nem ír levelet, velem senki
sem törődik, engem soha senki sem keres.
- Ember! Te nemcsak bánatos, süket
is vagy! - kiáltott Rév Zoli. - Hát nem hallottad, hogy
én egyenesen temiattad jöttem? Téged kerestelek.
Bab Berci elsápadt, elpirult -
röpülgetett a lelke.
- Hallottam az előbb is, de azt
gondoltam, viccelsz.
- Dehogy viccelek, a legkomolyabban
mondom.
- Hurrá, hurrá! - kiáltozta
boldogan Bab Berci. - Hozzám jött, engem keres.
Rév Zoli tátott szájjal nézte. Mert
látott már jó néhány pálfordulást, egyet-kettőt maga is
véghezvitt, de ilyen villámgyorsat, mint Bab Bercié,
elképzelni sem tudott.
- Olyan vidám vagyok, hogy madarat
lehet velem fogatni - mondta Bab Berci.
- Madarat ne fogj - mondta gyorsan
Rév Zoli -, de itt az alkalom, nézd vissza a pálinkámat.
A bánatfelhő, mint egy megbolydult
méhraj, újra ott kavargott Bab Berci feje körül.
- Szóval csak azért mondtad, hogy
hozzám jöttél. Hogy viduljak fel tőle, és nézzem vissza
a pálinkádat. De vedd tudomásul, hogy ecetből nem tudok
pálinkát nézni. Semmiből sem tudok. A jókedvem teljesen
hatástalan a folyadékokra... Ha van jókedvem...
- Jaj, csak el ne múljon a jókedved
- vágott közbe Rév Zoli. - Én tényleg hozzád jöttem.
Szükségem van rád.
- Énrám? - örvendezett Bab Berci, s
jött ám a jókedve.
- Terád. Hogy itt a világ végén is
legyen egy barátom, akivel ráadásul jól meg lehet férni,
s akinek a titkomat is elmondhatom.
- Énvelem aztán megférhetsz, s a
titkod is a legjobb helyen lesz. Mondd csak.
- Arról van szó - mondta Rév Zoli
-, ha engem megüt valaki, az neki fáj. Ha meg én ütök
meg valakit, az nekem fáj.
- Mit akarsz? - kiáltott Bab Berci.
- Te vagy a világ legszerencsésebb embere.
- Éppen ez az, hogy nem vagyok.
- Dehogynem. Ha jön az ellenséged,
és meg akar verni, még biztathatod is. Csak arra kell
vigyáznod, hogy te meg ne üsd. És az ellenséged
egykettőre laposra veri magát. Te meg fütyörészel
közben.
- Így volna - bólogatott Rév Zoli
-, ha ellenségek között élnék. De én a barátaim meg a
szeretteim között élek.
- Akkor meg kétszeresen is a világ
legszerencsésebb embere vagy. Az ember nem verekszik a
szeretteivel.
- Dehogynem - mondta Rév Zoli. - Az
ember leginkább a barátaival és a szeretteivel
verekszik. És gondold el, földühítek valakit, akit
nagyon szeretek, mert nekem sajnos az eléggé könnyen
megy, nekilát engem csépelni, és neki fáj! Nem elég,
hogy földühítettem, még fájdalmat is okozok neki.
- Ajaj - mondta Bab Berci -, ez
legalább olyan fogas kérdés, mint Nuuszi Kuuszié, a
varázslóé, aki mindent csak egyetlen pillanatra tud
elővarázsolni és nem tovább.
- Igen? És ő is idejött hozzád?
- Ide.
- És kitaláltál valamit?
- Azt nem - mondta Bab Berci, és a
szeme sarkából Rév Zolira pislantott -, de jól kisírtuk
magunkat együtt.
-
Azt aztán nem! - mondta Rév Zoli. - Sírni nem fogunk.
- Miért is sírnánk - mondta Bab
Berci, aztán kérőre fogta a szót. - Te Zoli, hátba
vághatlak?
- Vágjál csak - mondta Rév Zoli, és
tartotta a hátát.
Puff! Bab Berci jól hátba vágta.
- De hiszen ez tényleg nekem fáj!
Hátba vágtam magam! - kiáltozta nevetve.
Összekapaszkodtak Rév Zolival, és
nevettek torkuk szakadtából. Pedig én nem vagyok olyan
biztos, hogy nevetni vagy sírni való-e Rév Zoli különös
tulajdonsága.
| 
